Select Page

MAGYAR MIKULÁSSZOLGÁLAT

– Élményt viszünk ajándékba –
Anno 1995

MAGYAR MIKULÁSSZOLGÁLAT

– Élményt viszünk ajándékba –
Anno 1995

Kik vagyunk?

“A tradíciók tisztelete, érték- és időtállóság.”

“A tradíciók tisztelete,
érték –
és időtállóság.”

Idén már 26 éves tapasztalatunk alapján tudjuk, hogy a Mikulásszolgálat hivatás, és nem munka, szolgálat, amelynek fontos pedagógiai és emocionális jelentősége van.
Tudjuk, hogyan őrizzük meg a misztikumot, miközben a legkisebbek számára is élménnyel teli módon, játékos formában adhatunk tovább fontos értékeket.

Maximális körültekintéssel, pszichológus és pedagógus szakértői csapat bevonásával válogatjuk és készítjük fel kollégáinkat, akik gondosan tervezett – tradicionális/ amerikai öltözékben tökéletes illúziót teremtenek.

Bár hozzánk az évszázados hagyomány megőrzése áll a legközelebb, rendezvényszervező cégként egész éves munkánk során is kiemelt hangsúlyt fektetünk a környezetünk, az életterünket jelentő természet megóvására, illetve az egészség- és környezettudatos szemléletmód népszerűsítésére.
Hisszük, hogy a fenntartható jövő kulcsa a felnövekvő generáció kezében van, és a mi feladatunk, hogy erre ráébresszük őket. Úgy gondoljuk, ennek tökéletes közvetítője, üzenethordozója lehet a Mikulás legendás alakja.

Évről évre a legfontosabb számunkra, hogy a Mikulással való találkozást – a gyerekek egyik legkedvesebb ünnepét feledhetetlenné, örök élménnyé varázsoljuk… ennek szellemében töretlen lelkesedéssel és szeretettel segítjük a Mikulás munkáját, és ezzel e bűvös legenda megőrzését, ápolását.

Célunk, hogy a gyermekek arcára mosolyt csaljunk, hogy a Mikulás látogatásának varázsát és meghittségét megteremtve, maradandó élményt nyújtsunk azoknak, akik a Magyar Mikulásszolgálatot választják.

Mikulásaink, manóink és a krampuszok érkezhetnek…

óvodákba…

iskolákba…

játszóházba…

céges rendezvényekre…

áruházakba…

plázákba…

sóbarlangba…

közterületi promóciókba…

hajóval, targoncával, lovas hintóval…!

Szolgáltatásunk biztosításakor mindig szem előtt tartjuk Weöres Sándor egy interjúban mondott szavait:

“…a gyerekek nem hülyék, hanem kicsik…”

Mikulás rendezvények egyéni igényekre szabva!

zenés-mesés műsorok

kézműves foglalkozások

minőségi gasztronómia

babasarok a piciknek

ünnepi dekoráció

zenés-mesés műsorok

kézműves foglalkozások

minőségi gasztronómia

babasarok a piciknek

ünnepi dekoráció

Az igazi kihívás!

Igény esetén a Megbízó arculatára alakított, egyedi eseményt valósítunk meg!

A  MIKULÁS LÁTOGATÁSÁT KÍSÉRŐ PROGRAMJAINK IGÉNY SZERINTI ÖSSZEÁLLÍTÁSBAN, EGYEDI ÁRAJÁNLATTAL!

Zenés-mesés interaktív műsorok

Igény esetén technikai felszerelés biztosításával

Zsonglőr iskola zsonglőr eszközökkel

Akár 3 órás időtartamban Cirkusziskola profi oktatóval és számos eszközökkel

Baba- és családi sarok

Katica játszóház (1-4 éves korig)
Kézzel készített, natúr fajátékokkal és készségfejlesztő játékokkal várja a mosolygós manó, 4-5 éves korig a legkisebbeket.

Együtt játszik a család – Logikai játékpark (5- 99 éves korig ) Logikai, ügyességi és táblajátékok várják a szórakozni vágyókat, felügyelő animátor közreműködésével.

Gyermekzenekarok, bábműsorok, mesemondók

’30 – ’60 perces műsorok, melyek a Mikulás várásának időszakát teszik különlegesebbé, színesebbé, emlékezetesebbé

Minőségi gasztronómia

Habos Kakaó Party Manókkal
Újdonság !!!!

Házi alapanyagokkal igény szerinti uzsonna vagy tízórai
Házi tejből készült habos kakaó
Házi lekvárral Jutka mama kemencés kalácsa és almás pitéje
Mézeskalács
Puncs, forró tea, sült gesztenye

Csoki szökőkút – Prémium
Speciális belga csokoládé (tej, ét-, vagy fehércsokoládé)
Csokoládé szökőkút üzembe helyezése és üzemeltetése folyamatos felügyelet mellett (1fő)
Mártogatni való: Friss idény és egzotikus gyümölcsök (4-5 féle)
Egyéb finomságok (pille, piskóta, gofri)

Kézműves foglalkozások, népi játszóház

Természetes anyagból
asztali dísz, kopogtató, tömör szalma csillag, ág csillag, gyertya gyűrű,
rafiás fém csillag, mézeskalács

Papírból
Teamécses házikó, „Retró” karácsonyfadísz

Kreatív anyagokból
Gyöngy csillag, csillámporos gömb dísz, csipeszes drót angyalka, játszóházaink

Arcfestés és Csillám tetoválás – csillám festés
Akár 3 órás időtartam Arcfestés + Tartós csillám tetoválás minden korosztálynak számtalan mintával profi kivitelezéssel.

Mézeskalácsozás
mézeskalács tészta megformálása, díszítése, kisütése

Gyertyaöntés
a méhviasz melegítésétől a díszítésen át az ünnepkörnek megfelelő gyertyák elkészítéséig

Ünnepi dekoráció

Irodaházak, üzletközpontok díszítése, Üres termekbe, falfelületekre alkalomhoz illő meghittség varázsolása fényfestéssel

Mikulás sarok kialakítása

Felnőtt ajánlóink a gyermekek nevében…

Több mint két évtizede állunk a Gyermekek, és Partnereink rendelkezésére Mikulásszolgálatunkkal! Az elmúlt évtizedek alatt – hóban, fagyban, sárban, karanténban, útlezárások közepette, háztetőről, pincéből, padlásról, otthonokba, szállodákba, irodaházakba, áruházakba érkezett segítségünkkel a Mikulás – így hozva létre számos sikeres találkozást az ifjak és a Nagyszakállú között…

Munkásságunk során számtalan mosolyt csaltunk a gyermekek arcára, számos visszatérő, elégedett Partnert tudhatunk magunk mellett.

Véleményünk szerint Partnereink véleménye többet mond mindennél, így ízelítőül fogadja néhány hosszú évek óta visszatérő Partnerünk gondolatait a Magyar Mikulásszolgálat munkásságáról:

Pataki Hajnalka, Procter & Gamble

“A Bál-Na Produkció Mikulásszolgálata már jó tíz éve partnerünk a vállalati Mikulásünnepségek lebonyolításában. Színvonalas műsoraival, Mikulás és Krampusz szolgáltatásával sok céges dolgozónk gyermekének szereztek már örömet. A kedves és rugalmas kapcsolattartó gárda pedig nagyban megkönnyíti számunkra a szervezés terheit. 🙂 ” 

Nagy Éva, Multipolaris Zrt.

„Cégünk már több éve veszi igénybe a Bál-Na Produkció Kft. Mikulásszolgálatát nagy megelégedésünkre. Minden egyes rendezvény nagyon jól sikerült, a szereplők felkészültek voltak, időben érkeztek, és a darabokat a gyerekek csillogó szemmel figyelték. A Mikulások is valódi „télapóként” osztották az ajándékokat nem beszélve a cserfes krampuszlányokról, akik együtt énekeltek a gyerekekkel. A jelmezek igényesek az előadók minden alkalommal le tudták kötni a gyerekek figyelmét. Csak ajánlani tudom minden érdeklődőnek, mivel a műsor mindig színvonalas és meghitt volt és a közönség – a gyerekek  – minden évben boldogan jönnek újra és újra a rendezvényekre.”

Almási Márta, Alba Plaza

„Az eddigi együttműködésünket csak röviden úgy jellemezném, hogy minőség – kreativitás – egyediség! Másoknak is csak ajánlani tudom a Magyar Mikulásszolgálat szolgáltatásait, programjait.”       

Fülöp Éva /HR asszisztens/ - Tesco Logisztikai Központ, Herceghalom

„A TESCO Global Zrt., Herceghalmi Logisztikai Központjában idén lesz 10 éve, hogy az évenkénti Mikulás napi ünnepségünket a Bál-na-Prukció Kft, Magyar Mikulásszolgálata szervezi és teszi feledhetetlenné a munkatársaink gyermekei részére.

Az ajánlott színvonalas gyermek műsorok közül mindig megtaláltuk az igényeinknek megfelelő produkciót. Hozzánk a Mikulás mindig Krampusszal jön a gyermekek nagy örömére és emellett különféle kézműves foglalkozásokon is kipróbálhatják  a kézügyességüket.

A Mikulásszolgálat minden munkatársától az ünnepségünk tervezéséhez és lebonyolításához a maximális segítséget és odafigyelést megkapjuk, ezért is választjuk évről évre őket. Köszönjük szépen.”

További referenciáink

Akció Produkció, Alba Plaza, Állami Autópályakezelő, Baumax, Brico Store, Canon, Colliers, Commerzbank, Corinthia Aquincum Hotel, Duna-Ipoly Nemzeti Park, Four Seasons Hotel Gresham Palace, Gallup Intézet, Horváth és Társa Ügyvédi Iroda, IKEA,
IM Igazságügyi Hivatal, Immochan (Auchan üzletsorok országszerte), Mapei, McCann Erickson, Medicover, Multipolaris, Műszertechnika, Nissan Summit, OKM Támogatáskezelő (korábban: Alapkezelő), Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, Pesti Est, Praktiker, Procter&Gamble,
Sun Microsystem, Sziget Kft, …..

Minőségbiztosítás!

Cégünk – a Bál-Na Produkció Kft. – immáron 24. éve működteti Budapest vezető Mikulásszolgálatát, az egész országra kiterjedő szolgáltatással. A szolgálat keretében kizárólag válogatott és felkészítésen részt vett munkatársakat alkalmazunk.
Visszatérő partnereink folyamatosan bővülő bázisa alkotja megrendeléseink jelentős hányadát. Minden teljesített szolgáltatást Megrendelőink értékelnek,  a szerződés mellé csatolt elégedettségi adatlapon. Az adatlapok kiértékelését követően fejlesztjük tovább rendszerünket.

AJÁNLATKÉRÉS

Ajánlatkérésedet küldheted közvetlenül ezen az űrlapon keresztül,
vagy e-mailben a mikulas@bal-na.hu címre,
telefonon pedig a +36 (20) 274-20-66 számon érsz el bennünket.

10 + 15 =

Facebook oldalunk

AJÁNLATKÉRÉS

Ajánlatkérésedet küldheted közvetlenül ezen az űrlapon keresztül, vagy e-mailben a 
mikulas@bal-na.hu címre,
telefonon pedig a +36 (20) 274-20-66 számon érsz el bennünket.

9 + 6 =

Facebook oldalunk